Kelemen Barnabás & Kocsis Zoltán - Hommage a Fritz Kreisler (CD) leírása
Fritz Kreisler (1875-1962) alighanem ma is elégedett lenne művei fogadtatásával. Bár több operettet, számtalan dalt, sőt egy vonósnégyest is írt, sohasem állította magáról, hogy nagyjelentőségű zeneszerző; ennek ellenére óriási mértékben járult hozzá a hegedűrepertoár szélesítéséhez, átirataival, feldolgozásaival, közreadói munkásságával és – nem utolsó sorban – eredeti műveivel is. E kis darabok némelyike elkészülte után szinte pillanatok alatt ért el óriási népszerűséget, megjelenve a kor majd’ minden jelentősebb hegedűsének műsorán Ysaÿe-tól Elmanig, Szigeti-től Heifetzig, Vecseytől Zimbalistig. Ideális ráadás-számok lévén egyes előadók számára a hegedű-szólóestek szinte kötelező befejezését, a desszertet jelentették, más részről meg szinte kínálták magukat a gyermekéveit élő hangrögzítés általi megörökítésre; a tízes évek derekától úgyszólván rendszeressé váltak Kreisler műveinek ismételt felvételei a különböző hanglemezkiadó cégek stúdióiban, a leghangsúlyosab¬ban magának Kreislernek közreműködésével. Se szeri se száma azoknak a hangfelvételeknek, amelyeket 1904-től 1941-ig a hegedűsök „dollárkirálya” az akkori legnagyobb hanglemezgyárak számára készített. Kreisler megejtő hegedűhangja, különleges vibrátója, a jó ízlés határát soha nem áthágó portamentói első kézből idézik fel a bécsi szecesszió varázsát, a zeneileg is bábeli Monarchiát, az utolsó békeéveket, amelyekben a század vitathatatlanul legjelentősebb zenei remeklései születtek. E kis – néha nagyobb – darabok egyszerre jelentik a fin de siècle és a századelő, tehát a zenetörténet egyik legérdekesebb szakaszának különleges „jegyzetblokkját”, éppúgy reflektálva a kor jellegzetességeire, mint ahogy a maga idejében Liszt Ferenc átiratai, parafrázisai is visszatükrözték a barokktól saját koráig terjedő időszak stílusjegyeit, jellemzőit. Nem csoda, ha népszerűségük túlélt korszak-, stílus- és szemléletváltásokat.
Sokoldalú muzsikus lévén Kreisler kitűnően zongorázott is, bár ezzel a képességével nem állt egyedül: Enescu, Heifetz, Grumiaux és még sok más hegedűs is magas fokú zongoratudást mondhatott a magáénak. Kreisler azonban közöttük is kivételes helyet foglal el darabjainak roppant magas igényű zongorakíséreteivel, amelyek túlnyomó többsége igen komoly technikai tudást és művészi hozzáállást feltételez. Első olvasatra kitűnik, hogy ezeknek a zongoraszólamoknak a szerzője maga is pianista, legalábbis olyan szinten, hogy saját fiziológiai és auditív élményeivel hitelesíthesse a leírt hangjegyeket. Zongoraszólamai távol állnak a blattolási anyag fogalmától, igen alapos és sokrétű felkészülést igényelnek pusztán a zongorista részéről is. Szinte egyetlen darabja sincs, amiben a kíséret ne lenne a legpontosabban, legminuciózusabban kidolgozva. A zenekari gondolkodásmódot idéző faktúrák sosem válnak játszhatatlanul nehézzé; ám a zongorista nem kerülheti el a komoly, sőt a rendszeres kísérletezéstől sem mentes munkát.
Hosszan lehetne még taglalni a Kreisler által lefektetett kíséretek jellemzőit, értékeit, különlegességeit, amelyek mögött nem csak kivételes hangzásérzék, de szilárdan megalapozott pianista tudás is áll. Semmiféle felsorolás nem pótolhatja azonban a legdöntőbb érvet, a csakis hangzásában megvalósulható hiteles előadást, a művek akusztikai élménnyé tételét. Ilyen aprólékos kidolgozottság – magától értetődően – a legnagyobb mértékben megérdemli a komolynál is komolyabb munkabefektetés árán létrejövő szöveghű előadást, sőt azon túlmenően a sajtóhibák, illetve a nyilvánvaló elírások gondosan végzett hallgatólagos javítását.
(Kocsis Zoltán kísérőszövegének felhasználásával)