Virginie Grimaldi - Elsa és Vincent

Elsa és Vincent minden szerdán összefutnak a pszichiáter várójában. Elsa sebzett és mogorva. Vincent álmodozó és nyughatatlan. Elsa temetkezési vállalkozó. Vincent író. Elsa nemrég vesztette el az édesapját. Vincent mélyen eltemeti magában a legnagyobb traumáját. Elsa késik. Vincent korán érkezik. Mégis találkoznak. Virginie Grimaldi finom érzékenységgel ragadja meg azokat a pillanatokat, amelyekben az emlékek lenyomata keveredik egy nagy találkozás ígéretével. Részlet Az A36-os úton, Saucats közelében hangjelzés kíséretében kigyulladt egy lámpa a műszerfalon, jelezve, hogy rövidesen kifogy a benzin. Elsa egy podcast hallgatásába merült, ezért nem figyelt fel rá. Csak akkor fogta fel a jelzést, amikor rángatni kezdett a motor. A legközelebbi benzinkút több mint egy kilométerre volt. Kifulladva érkezett a rendelésre, melegítőben, kócosan, izzadság- és benzinszagúan. Pontosan kivárta a tizenegy órát, nem akarta megzavarni valaki más terápiáját. – Maga meg mit keres itt? – kérdezte, ahogy belépett a váróba. – Jó napot, én is nagyon örülök, hogy újra látom – felelte Vincent mosolyogva. Felemelte a csuklóját, és az órájára mutatott. – Látja, ma felvettem! – Rá is kellett volna néznie. – Még véletlenül sem akarnék ellentmondani, de délre van időpontom, nem én jöttem korán, hanem maga késett el. – Még véletlenül sem akarnék kellemetlenkedni, de… – Engedje meg, hogy ebben kételkedjek. – …tizenegy óra van, és ezt maga is pontosan tudja – jelentette ki Elsa nyugalmat erőltetve magára, és a férfi orra alá dugta az óráját mint megdönthetetlen bizonyítékot. – Egyikünk órája rosszul jár, de honnan tudja, hogy az enyém az? Elsa a táskájába túrt – bosszankodása bizonyára nem kerülte el Vincent figyelmét –, és elővette a telefonját. – Itt is láthatja, hogy tizenegy óra van. Ezt is tagadja? – Én… nem is tudom, mit mondjak, régen nem viseltem már az órám, biztosan a téli időszámításon maradt. – Télen tíz óra lenne – vetette oda Elsa, a győzelmével elégedetten. – Nem, fordítva – folytatta Vincent, aki derűsen figyelte a makacskodását. – Ide hallgasson, télen visszaállítjuk az órát. Ez elég egyszerű. – Nos, ha visszaállítjuk, maga is láthatja, hogy dél van. – Szórakozik velem? – Egy kicsit. Elsa érezte, hogy mindjárt szétrobban, de még időben sikerült visszafognia magát. Nem a szavaktól félt, amelyeket erre az ismeretlenre zúdított volna, hanem a könnyeitől. Az égnek emelte a tekintetét, hogy így parancsoljon megálljt a sírásnak, és leült a szürke székre. – Ráadásul elfoglalta a fotelemet. – Ó, nem tudtam, hogy a magáé. Minden ülésre magával hozza? Nem túl nehéz? Elsa ezután egy szót sem szólt hozzá, azután Chaumet doktor behívta. Éppen szó nélkül készült elhagyni a várót, amikor Vincent azt motyogta: – Isteni benzinillata van. Megmondaná, milyen parfümöt használ?