Richard Russo - Lucky Hank

Richard Russo Pulitzer-díjas szerzőjének frenetikusan vicces regénye ifjabb Hank Devereaux életének egyetlen, balul elsült hetét követi végig. Devereaux az angol tanszék kelletlen vezetője a nem túl magasan jegyzett pennsylvaniai rozsdaövezet egyik alulfinanszírozott egyetemén. Viselkedése egyrészt a habitusából, másrészt abból fakad, hogy a munkahelyén vadabb a gyűlölködés és a megosztottság, mint a Balkánon. Felesége, Lily a helyi gimnáziumban igazgatóhelyettes, és van egy tűzrőlpattant lánya, Julie. Devereaux-val egy hét leforgása alatt képtelenebbnél képtelenebb dolgok történnek: elcsúfítja az orrát egy dühös kolléga, megjelenik lelki szemei előtt a dékánnal szeretkező felesége, azon töri a fejét, hogy vajon felhívás-e keringőre a barackmag, amelyet a csábos idomú tanársegéd az asztalán hagyott. Mindeközben megbékél a szoknyabolond apjával, és azzal, hogy nem váltotta be az önmagához fűzött, ifjúkori reményeit. A könyvből azonos címmel nagy sikerű filmsorozat készült, amely a Maxon tekinthető meg. Részlet: Az impozáns, régi, magas mennyezetű, keményfa padlós, kandallós, huzatos házak, amelyekben éltünk, a campuson vagy a campus közelében voltak. A kandalló csak akkor volt begyújtva, ha apám „udvart tartott”. Erre vagy péntek délután került sor, amikor hajbókoló tanársegédek és ideges doktoranduszok özönlötték el a tágas szobákat, vagy szombat este, ha anyám vacsorát adott a tanszékvezető vagy a dékán vagy egy ott vendégeskedő költő tiszteletére. Én így is, úgy is az egyetlen gyerek voltam a társaságban, és igencsak magányos lehettem, ugyanis mindennél jobban vágytam egy kutyára. A szüleim viszont, nem túl meglepő módon, nem vágytak rá, és mivel szolgálati lakásban laktunk, alighanem szigorú szabályok vonatkoztak a kisállattartásra. Mindenesetre akkor, kilencéves koromban, már jó ideje kőkeményen lobbiztam egy kutyusért. A szüleim abban bíztak, hogy idővel kinövöm ezt a mániámat, de az én hő vágyamat csak fokozta, az elszántságomat pedig megacélozta a szemükben csillanó remény. Karácsonyra mit kérek? Kutyát. A születésnapomra mit kérek? Kutyát. A sonkás szendvicsemre mit tegyenek? Kutyát. Jóleső érzés töltött el a szüleim elgyötört, bosszús arca láttán: úgy voltam vele, hogy ha már kutyám nem lehet, ez is megteszi helyette. Így csordogált az élet, míg anyám el nem követett egy hibát vagy inkább ordas nagy baklövést, amit az érzelmi kimerültség és a kétségbeesés szült. Ő ugyanis sokkal jobban szerette volna, ha a gyereke boldog, mint az apám.