Mediamarkt Logo
UNIVERSAL

Cikkszám: 1270304

Nile Rodgers & Chick - It's About Time (CD)

UNIVERSAL

Cikkszám: 1270304

2799Ft

Összehasonlításhoz
Online jelenleg nem elérhető
Áruházi átvétel nem lehetséges
Összehasonlításhoz
Nile Rodgers pályafutása során számos előadóval dolgozott már együtt, zenei legendákkal és újoncokkal egyaránt szívesen együttműködik. Producerként közreműködött már David Bowie-val, Diana Rosszal és Madonnával, az elmúlt húsz évben pedig olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Lady Gaga, Avicii, Disclosure és a Daft Punk. Utóbbi kollaboráció eredménye lett minden idők egyik legsikeresebb dala, a ’Get Lucky’, mely Grammy-díjat kapott, és hetekig volt listavezető 32 országban, többek között a Billboard Dance / Elektronikus listáján is. Ezeknek a kollaborációknak hála, modernebbé tette a saját zenekarának hangzását is, ami az új nagylemezen hallható, mely 25 év után a formáció első albuma. Ezen többek között Craig David és Mura Masa is közreműködött – utóbbival közös a már kiadott single, a ’Till The World Falls’. Rodgers többszörös Grammy-díjas zeneszerző, producer és gitáros, emellett beiktatták a Rock & Roll Hall of Fame-be és a Songwriters Hall of Fame-be is. Leghíresebb slágerei közé tartozik a ’Le Freak’, valamint az ’Everybody Dance’ és a ’Good Times’. Rodgers jelenleg több mint 500 millió eladott nagylemezzel és 75 millió eladott kislemezzel büszkélkedhet.
2799Ft