Melkovics Tamás (szerk.) - Reformkor

Ez a kötet a sorozat többi darabjához hasonlóan nagyszabású kísérlet arra, hogy bemutassa egy korszak, jelen esetben a magyar reformkor legfontosabb eseményeit és törekvéseit, és felvillantsa az azóta eltelt közel kétszáz év ezzel kapcsolatos politikai, közéleti és történettudományi értelmezéseit. Az 1848–49-es eseménysor történelmi teljesítménye nem volt előzmény nélküli; sikerét épp az tette lehetővé, hogy több évtizedes, sokszor kilátástalannak tűnő és hosszú időn át csupán csekély kézzelfogható eredményt felmutatni képes felkészülési folyamat előzte meg. A reformkor jelentősége abban áll, hogy politikai és kulturális küzdelmei során a nemzeti liberalizmus nagy generációja felnőtt a feladathoz: a „népek tavasza" kínálta történelmi pillanatban képes volt magához ragadni a kezdeményezést, és a forradalmi hullámot megtapasztalt országok közül elsőként és lényegében egyedüliként megvalósítani a legitim, törvényesített átalakulást – képviselői ugyanis már pártszerű keretek között tömörültek, készen állt továbbá az átalakulás részletes programja, már előléptek a vezéregyéniségek, az évek alatt pedig óriási politikai és szakmai tudás halmozódott fel, miközben a változás igényét széles körű társadalmi bizalom legitimálta. [...] A kötet közel felét kitevő, Források címet viselő fejezet nem titkolt célja az, hogy rámutasson: 1. a lényegében már a 18. század végén elindult, majd az 1830-as évekre beérett és felgyorsult folyamatok szervesen vezetnek el a törvényesített forradalomhoz, sőt az önvédelmi háborúhoz; 2. a korszakot elsősorban nem Széchenyi és Kossuth vitáján keresztül, hanem a lényegi töréspont, a nemzeti liberális és az újkonzervatív politikai alternatíva küzdelme mentén lehet és kell értelmezni; 3. a polgári átalakulás nem néhány kiemelkedő személyiség magányos harca, hanem egy teljes generáció közös teljesítménye. Melkovics Tamás