Iulian Ciocan - És reggel jönnek az oroszok

Turturica úr, a latintanár, elmenekül Kisinyovból, miután az orosz hadsereg megszállta Moldovát. Romániában azonban nem talál menedéket, mert lejárt az útlevele. A fővárosba visszatérve a repülőteret ostrom alatt találja, és egy MiG a szeme láttára lelövi a menekülni próbáló, moldovai politikusokkal teli gépet...

A groteszk és félelmetes mese a moldovaiak egyik legnagyobb félelmén alapul.

Szerzője egy besszarábiai diák, aki a filológiai diploma megszerzése után visszatér Kisinyovba. 1995-öt írunk, és az élet kíméletlenül sanyargatja a moldovaiakat, társadalmi helyzetüktől függetlenül. Miután egy kis kiadóban megjelenteti disztópikus forgatókönyvét, a fiatal író egy kafkai perben találja magát, ahol hazaárulással vádolják.

Fanyar humora és tisztánlátása miatt Iulian Ciocant a legfigyelemreméltóbb írói hangként tartják számon Moldovában.

Részlet a könyvből:

„Árulók! Gyávák! Disznók! Szembe köptétek a népet!”, üvöltötte a tömeg, és akkora erővel támadt a rendőrökre, amekkorára nem látszott képesnek. Még nagyobb lendülettel folytatódott a harc. Most már szó sem lehetett fegyverszünetről. A rendőrök ellenállását gyorsan meg kellett törni, mert a kormánytagok pár percen belül felszállhattak a géppel. A közrend őrei azonban nem adták meg magukat, még kegyetlenebbül püfölték gumibotjukkal a tömeget. Nicanor Turturicănak, amikor látta, hogy Flenchea beszáll a gépbe, átsuhant a fején egy gondolat – amilyen egyszerű, éppoly zseniális. A könyökével utat tört magának a tömegben a rendőrökig, ott megállt és lelkesen kiabálni kezdett: „Rendőr testvéreink! Ők elmennek, de ti itt maradtok! Ők elhagynak titeket, és akkor mi lesz veletek, testvérek? A Dnyeszteren-túli tankok Stăuceni-nél átlépték a határt!”

Szavai hitetlenkedést váltottak ki a rendőrügynökök körében, ami hamarosan a tömeggel való váratlan fraternizálássá alakult. Való igaz, hogy a rendőröket ugyanúgy sorsukra hagyták, mint azokat, akik ellen bevetették őket.

„Meg kell állítanunk, testvéreim! A repülőgép a miénk!” kiáltotta Nicanor Turturică, és igyekezett a kis sikert végső győzelemmé fokozni.

Csakhogy abban a pillanatban, amikor a tömeg és a rendőrök megrohanták a kifutópályát, a kormánytagokkal tele gép már felemelkedett a talajról. Elkéstek! A kormánytagok mindenkit eltaposva elmenekültek, elrabolva a polgárok utolsó menekülési lehetőségét. Olyan reménytelen üvöltés szakadt fel a tömegből, hogy beleremegett a föld. Nicanor Turturică az állami vezetők felszálló repülőgépére meredt, és úgy érezte, mintha szembe öntötték volna egy kancsó forró vízzel. Ezekre az átkozott kormánytagokra szavazott ő is az utolsó parlamenti választáson, erre a Nicolae Flencheára, aki most behúzott farokkal menekül az országból, miután egy napja hazafias szónoklatokat ordítozott. Mennyire szeretett volna most ő is a kormánytagok repülőgépén ülni! Milyen rettenetes balszerencse!

Hirtelen feltűnt az égen egy zúgó MiG-35-ös. A MiG-ből kilőtt rakéta elképesztő sebességgel száguldott a moldovai kormánytagokat szállító, már a repülőtér fölött ötven méter magasan szálló gép felé. Néhány másodperc múlva a kormánytagok utasszállítója fülsiketítő robbanással többezer kétségbeesett darabra hullott szét. A többi ostromlóval együtt Nicanor Turturică is sokáig állt mozdulatlanul és kiüresedve, semmibe révedő tekintettel. A megrökönyödésből elsőként a kibomlott hajú, hisztérikus, a rendőrök által megvert nő tért magához. Szikrázó szemmel mindenkihez odament, magából kikelve ugyanazt a fura mondatot ismételve: „Kedveseim, már csak egy éjszakátok van, amikor azt tehettek, amit akartok vagy amit még nem tettetek, egyetlen éjszaka, mert reggel jönnek az oroszok…”