Rated 5 out of
5
by
Anonymous from
Imádom
Együtt vettük az EW6F448BU mosógéppel. Korábban nem volt szárítógépem, és most tudom csak igazán értékelni, milyen az, amikor nem kell teregetni, hanem finom, illatos, száraz ruhákat veszek ki a gépből és már mehet is a szekrénybe. Sokkal korábban kellett volna vegyek :) Ez a szárítógép szépen teszi a dolgát, kellemes zenét játszik, amikor végez. A ruhák -különösen a törölközők- puhák, amit korábban egy öblítővel sem tudtam elérni. Energiatakarékos, egy átlag mosás adagját 1kWh áram felhasználásával megszárítja kb. 1,5 óra alatt. A szűrőjében sok szösz összegyűlik, minden szárítás után ki kell üríteni, ahogy a víztartályt is.
Date published: 2021-03-12
Rated 5 out of
5
by
Mihály S from
Az egyik legjobb találmány
Kis egyszobás albérletünkbe vettük. Nem volt túl kényelmes, hogy a kis szobánkban szárítottuk a ruhákat körben a szekrényen, vállfákon. Nagyon párás volt a ruhák miatt szoba és féltünk, hogy penészedni fog a fal. Sajnos kevés volt már a helyünk is illetve télen 1-2 nap volt mire megszáradtak a ruhák.
A szárítógépet beraktuk a konyhába. Ami tetszik, hogy sehova nem kell bekötni mivel egy nagy tartályban tárolja a vizet, amit a szárítás után elég kiönteni. A ruhák kellemes illatosak maradnak. Puha bársonyosak lesznek a szárítás után. A szöszöket is kiszedi a ruhákból. Nem kell vasalni. Azonnal mehetnek a szekrénybe.
Date published: 2018-11-26
Rated 5 out of
5
by
Anonymous from
Imádom!
Három hete vettük, nem gondoltam volna, hogy ez ilyen szuper! Féltem tőle, de teljesen száraz lesz a ruha, nem gyűri össze, sok vizet összegyűjt. Ha kevesebb a ruha mennyisége, be tudom állítani a szárítási időt. Variálható programok. Tetszik a dobvilágítás is! Eddig minden nap ment, volt, hogy többször is. A paplanhuzatok, lepedők is szárazak lesznek és nem csomósodnak össze. Már nem teregetek semmit, nincs pára! Nem ontja a meleget. Kis okos, csipog, ha végzett. És a legjobb, amin ledöbbentem, hogy a tiszta ruhákból mennyi szöszt és kutyaszőrt kiszed! Olyan puhák utána a törülközők, mintha most vettem volna a boltban. Imádom!
Date published: 2021-10-11
Rated 5 out of
5
by
Mónika from
Tökéletes
Három hónapja vettük, nem gondoltam volna, hogy ez ilyen nagyszerű lesz! Ismerőseim ajánlották. Féltem tőle, de teljesen száraz lesz a ruha, nem gyűri össze, sok vizet összegyűjt. Ha kevesebb a ruha mennyisége, be tudom állítani a szárítási időt. Különböző programokat tudok állítani. Praktikus a dobvilágítás is! Majdnem minden nap használom. A paplanhuzatok, lepedők is szárazak lesznek és nem csomósodnak össze. Már nem teregetek semmit, nincs pára! Nem ontja a meleget. Okos készülék, jelez, ha végzett. És a legjobb, amin megdöbbentem, hogy a ruhákból mennyi szöszt kiszed! Nagyon puhák a törülközők, mintha most vettem volna a boltban. Tökéletes! Imádom!
Date published: 2022-02-18
Rated 5 out of
5
by
Viktória G from
Nagyon szuper gép!
Rendelést követő 5.nap itt is volt a gép. Első szárítóm, azonnal teszteltem is. Nagyon egyszerű a használata. Alapbeállítása pont megfelelő a ruhák szekrényszárazra történő szárításához. Egy 6kg-os mosógép töltete kb a felét teszi ki a szárítógép ürtartalmának, a cotton eco program 1 óra alatt végez, az időt folyamatosan kalibrálja a ruhák páratartalma alapján! A víztartálya és a szűrő könnyen elérhető és tisztítható. Szuper gép. Regisztrálni lehet a 10év motorgaranciára. A hangja kimondottan cuki. Lejárat után még át-át forgatja a ruhákat fél órán át,h ne gyűrődjenek.
Date published: 2020-12-12
Rated 5 out of
5
by
Anonymous from
Ez tényleg szuper gép!
Kb egy hónapja használjuk a gépet, ennyi tapasztalatunk van vele.
Eddig szuper! A ruhák tényleg szekrény szárazak, a vastag farmer is, és alig van benne gyűrödtebb, amit vasalni kell.
Szuper a vasaláskönnyítő program.
A ruhák nagyon puhák szárítás után.
Zenél, ha végzett.
Szárítás alatt nem fúj nagy meleget, inkább szinte alig, ezért bárhol használható.
A tisztítása is nagyon egyszerű és könnyű.
Hátránnyal eddig nem találkoztunk, reméljük, így is marad hosszú évekig!
Aki szárítógép beszerzését tervezi, annak bátran ajánljuk ezt a gépet! :)
Date published: 2018-02-07
Rated 5 out of
5
by
ZOLTÁN M from
hihetetlenül puha
Bár ahogy az lenni szokott, a mi családunkban is az én drága kis feleségem vállalja az otthoni munkák oroszlán részét, de mióta megérkezett az Önöktől rendelt szárítógép, naponta hallom, hogy milyen hihetetlenül puhák a ruhák és hogy már most mennyire megszerette a használatát. Eddig ugyan csak a kevert szálú programot próbáltuk, hisz a legtöbb ruhánk ilyen, de azt gondolom, hogy a kb. 1 órás program minden várakozást felülmúl. Kívánom mindenkinek legyen benne része, hiszen akinek családja/gyerekei vannak, minden megspórolt perc aranyat ér.
Date published: 2019-05-16
Rated 5 out of
5
by
János K from
Bárcsak mi is hamarabb megvettük volna
Jött a gyerek és már amúgyis szerettünk volna szárítógépet.
Hosszas teszt olvasgatás és elemzés után döntöttem a gép mellett. Nagyon jól! Bár biztos a többi "haverja" is hozta volna a szintet....
Drága feleségem még a helyére szerelés előtt vagy fél nap mosott és a folyamatosan tömte a gépet már az első nap. nem bírta kivárni, hogy haza érjek. Mindent kimosott és megszárított ennyi idő alatt. Pedig aztán ez egy egész hétvégés művelet szokott lenni korábban és nem lehet lépni sem a száradó ruháktól.
Csak ajánlani tudom!
Date published: 2021-02-14