Angela Petch - Szökés Urbinóból

Olaszország, 1940. Devora legrosszabb rémálmai válnak valóra, amikor Olaszország Németország oldalán belép a háborúba, és imádott szülővárosát elözönlik a katonák. A lány egész családját egy internálótáborba száműzik a hegyekbe. Devora gyerekkori jó barátjának, Luiginak a segítségével sikerül megszökniük a táborból, és elindulnak a határ felé. Mielőtt azonban elérnék az áhított célt, a lányt nehéz döntés elé állítja a sors: vagy megmenti egy idegen életét, vagy a családja mellett marad. Mit sem tudva a családja további sorsáról, Devora elkeseredett döntést hoz: Luigi oldalán csatlakozik az olasz ellenállási mozgalomhoz, hogy kivegye a részét a szabadságért folytatott küzdelemből. Urbinóba visszatérve azt a megbízatást kapja, hogy takarítónőnek adja ki magát a barátja lakásában, amelybe német tisztek költöztek, és információkat gyűjtsön az ellenállás számára. Egy éjjel azonban náci egyenruhában látja viszont a barátját… A Szökés Urbinóból izgalmas történelmi regény a remény és a szeretet minden nehézséget, megpróbáltatást legyőző erejéről. Részlet: Milánó határában meg kellett állniuk egy útzárnál, amelyet két fiatal férfi felügyelt. Mindkettő fekete inget és háromszögletű sapkát viselt. Két széken üldögéltek a sorompó mellet, és amikor meglátták a közeledő mentőautót, felálltak, és intettek a sofőrnek, álljon meg. – Squadristi. Porca boia. Feketeingesek. A francba! Csak ez hiányzott – morogta Luigi. Négyszer megkopogtatta a mögötte lévő panelt, ami elválasztotta a vezetőfülkét a kocsi hátsó részétől. Ez volt a jel, amelyet induláskor megbeszélt a fiúkkal, hogy most betegnek kell tettetniük magukat. – Documenti – mondta a testesebbik férfi. Bedugta a fejét a nyitott ablakon, és gyanakodva méregetni kezdte Luigit és Devorát. A lány, bár a szíve majd kiugrott a mellkasából, szélesen rámosolygott a férfira, miközben keresgélni kezdte a papírjait. – Lesz szíves maga is megmutatni a papírjait, signore – mondta Luiginek. – Hová mennek? – Varesébe, a klinikára. A betegeink hátul vannak. – És maga miért nem hátul utazik velük, signorina? – A feketeinges belenézett Devora papírjaiba, és pontosított: – Signorina Debora? Devorát egy pillanatra meglepte, ahogy az új nevén szólították, de a szeme se rebbent. – Egy szakorvos van velük. Fertőző betegek. Hastífuszuk van, és ő mondta, hogy ideüljek, mert így kisebb a veszélye, hogy engem is megfertőznek. – Hátradőlt, amennyire tudta, kinyomta hasát, és rámutatott: – Várandós vagyok. – Szipogott kettőt, és előhúzta a zsebkendőjét. – De a férjem még nem is tudja. Katona. – Hol harcol a férje, signorina? Devora látta, hogy a férfi a kezére pillant, de már kész volt a válasszal, miért nincs rajta jegygyűrű. Ha rákérdez, azt fogja mondani, hogy Mussolini parancsára beszolgáltatta, hogy ezzel a csekély anyagi áldozattal is segítse a harcukat, de még nem kapta meg cserébe az acélgyűrűt. Szerencsére a férfi megelégedett a válasszal, amikor közölte vele, hogy a férje a közelben állomásozik egy csapattestnél, amely a Beretta-gyárat őrzi az Olasz Szociális Köztársaság határában. Amikor a másik squadrista elindult a mentőautó hátához, és odalépve fel akarta emelni a vászonfüggönyt, a társa rákiáltott: – Hagyd a fenébe, Paolo! Hastífuszt akarsz kapni? Intett Luiginek, hogy mehetnek, ő pedig a köszönésképpen megbökte a sapkája szélét, Devora pedig remegő ujjakkal búcsút intett. – Che attrice! Kész színésznő vagy, Devora. Micsoda mutatvány volt! Mamma mia! – mondta nevetve Luigi, mikor már biztonságos távolságra voltak a sorompótól. Nagy hasznodat vennénk a szabotázsakciókban.