Vörös István - Mindenkinek jó lesz (CD) leírása
Vörös István énekes, gitáros, dalszerző előadóművész, dacolva a változó divatokkal, a saját útját járva folyamatosan jelen van a hazai könnyűzenei életben. Az ország szinte minden pontján koncertezett, megannyi klub, pub és művelődési ház kis- és nagyszínpadán. Egyszálgitáros szóló és zenekari produkciójával is meghívást kapott már több nemzetközi zenei fesztiválra. A közönség sokakat megérintő szövegvilágáért, dalainak könnyen megjegyezhető refrénjeiért, és a magával ragadó koncerthangulatért szereti a Vörös István produkcióit. A 2021. novemberében megjelenő, 14 szerzeményből álló új nagylemeze várhatóan igazi csemege lesz, hiszen legutóbbi, a tavaly megjelent Anyu levelei című, kizárólag friss dalokat tartalmazó albuma is hamar közönségkedvenc lett.