Home Termékek & Trendek Film, Zene Játék Szolgáltatások Áruházak Aktuális szórólapjaink Kapcsolat

Iyaz - Replay
A dallamos r'n'b egyik nagy durranása idén Iyaz bemutatkozó kislemeze, a szinte minden országban rádiós listákat vezető "Replay" volt. Júliusban érkezik a bemutatkozó album számtalan jobbnál jobb slágerrel, melyek nélkülözhetetlen kellékei lesznek az önfeledt nyári bulizásoknak. Chris Brown, Craig David és Akon rajongóknak érdemes megtanulni a fiatal srác nevét.

Marquess- !Ya!
A Marquess vadonatúj, harmadik albuma június 27-én jelent meg "!YA!" címmel az európai piacon. A négy sármos fiú alkotta quartett remekbe szabott spanyol nyelvű slágereivel igazi mediterrán hangulatot varázsol a nyári melegben. Az új albumra 13 dal került fel, melyek közül a "La Histeria" és a "La Vida Es Limonda" című szerzeményekből készül a videoklip és az első rádiós kislemez.

KORN III - Remember You Are
Júliusban megjelenő vadonatúj albumán a Bakersfield-ből származó Korn végre visszatért saját gyökereihez. Nincs kísérletezés, viszont kapunk csattogó basszust, vastag gitár riffeket és ellenállhatatlan tempókat. Az 1994-ben alakult banda eddig nyolc albumot jelentetett meg, melyek több mint 30 millió példányban találtak gazdára. A csapat két Grammy-díjat is begyűjtött és az ő nevükhöz fűződik a fantasztikusan sikeres The Family Values Tour.

A-HA - Hunting High And Low (2 CD)
Idén ünnepli fennállásának 25 éves jubileumát a '80-as évek szupercsapata, az A-ha. Pályafutásuk során kilenc nagylemezzel örvendeztették meg rajongóikat, amelyek több mint 36 millió példányban keltek le világszerte. A Hunting High And Low című bemutatkozó korongjukból nyolc millió darab talált gazdára, és olyan mega slágerek fűződnek ehhez az albumhoz, mint a Take On Me és a The Sun Always Shines On T.V. Az évfordulóhoz kapcsolódva július 6-án dupla CD formájában újra kiadásra kerül, rengeteg kiadatlan felvétellel, demokkal és koncertdalokkal.

A-HA - Scoundrel Days (2 CD)
A 25 éves jubileum kapcsán júliusban a második A-Ha korong is napvilágot látott, rengetek bónusz anyaggal, kétlemezes formában.

Spring Island - Get Movin'
A Spring Island együttes a hazánkban is rendkívül népszerű - sokak által hallgatott, de kevesek által játszott - smooth-jazz stílust képviseli, melyet olyan világnagyságok előadásából ismerhetünk, mint George Benson, David Sanborn, George Duke, Grover Washington és Bob James, valamint a Mezzoforte, az Incognito, és a Yellow Jackets zenekaroktól. Dallamvilágukban egyaránt helyet kapnak a modern groove-ok, az izgalmas harmóniák, a latin ritmusok és a lírai szerzemények, az elektronikus és akusztikus hangszerek, az első hallásra is könnyen befogadható zenei témák és az improvizáció is.

Kylie - Aphrodite




Sia - We Are Born




Herbie Hancock - The Imagine Project




Ozzy Osbourne - Scream




Tom Petty & The Heartbreakers - Mojo
Nyolc éve nem jelentkezett vadonatúj hangzó anyaggal a legendás amerikai zenekar, a Tom Petty And The Heartbreakers. Az új albumon a rockzenétől a country-ig, az akusztikus blues-on az elektromos blues-ig minden hallható, ami ezt a zenekart naggyá tette. A hamisítatlan amerikai életérzést sugárzó dalok - Tom Petty fülbemászó dallamaival kísérve - egyetlen rajongónak sem fognak csalódást okozni.

Filmzene - True Blood: Music From The HBO@Original Series Volume 2
A hazánkban is hatalmas sikernek örvendő "True Blood - Inni és élni hagyni" című sorozat második évadának filmzenéje június 11-től a hazai rajongók számára is elérhetővé válik.

Siménfalvy Ágota - Ébred valami a szívemben
Ágota. Színésznő. Énekesnő. Musicalsztár. Most legendás popslágereket énekel: Cserháti, Kovács Kati, Katona Klári, Demjén és Kaszás Attila dalai születnek újjá az Ő hangján. Egy igazi női lélek. 2010-es hangzás. Egy új műfaj: ÁGOTA.

Christina Aguilera - Bionic (deluxe)




The Chemical Brothers - Further
Első hallásra olyan, mintha földönkívüliek morzejeleit hallanák, mintha a Földnek címzett üzenetek az űrpályán keringő törmelékekről lepattanva érkeznének meg bolygónkhoz. Éteri hangfoszlányok áramolnak a ködön, mikor a pergő és a nagy dob belép, a hang körülölel, és szédítően örvénylik veled.. A The Chemical Brothers új lemeze sorban már a hetedik stúdióalbum. Tom Rowlands és Ed Simons szerint a lemez zenei lehetőségeik kiterjesztése, egy legalább két évtizednyi pszichedelikus felfedezőút eredménye. A nyolc számos album az első olyan lemez, melynek mindegyik dalához kisfilm készül. olyan szakemberek közreműködésével, mint Adam Smith és Marcus Lyall. A filmek többek között a Sonar fesztiválon és számos más európai fellépésen is bemutatásra kerülnek.

Pendulum - Immersion
Az elmúlt évek egyik legzajosabb sikere a Pendulum zenekar nevéhez fűződik. Mindkét előző albumuk (Hold Your Color, In Silico) platina státuszt ért el, azaz több mint két millió példány talált gazdára. Az elektro/rock csapatot legtöbben talán a The Prodigy-hez hasonlítják, hiszen ugyanaz a fékeveszett lendület, energia jellemzi őket is, mindeközben a fogósságra való törekvés is tetten érhető zenéjükben.

Filmzene: The Twilight Saga: Eclipse Original Motion Picture Soundtrack
Az Alkonyat/Twilight őrület folytatódik! A nagysikerű vámpírtörténet harmadik része ugyan csak július elején kerül a mozikba, de a filmzene albumot már június 4-től megvásárolhatják a rajongók.

Rony - Engedj közelebb
Rony bemutatkozó albumával (Álmok és vágyak) üstökösként robbant be a hazai könnyűzenei életbe. A közönség hamar a szívébe zárta Rony-t, aki azzal hálálta meg a rajongók szeretetét, hogy minden bulit, fellépést elvállalt, így az elmúlt években többször is körbejárta az országot. Rony második lemezén elsősorban nagy magyar slágerek feldolgozásai hallhatóak, két saját, vadonatúj dallal kiegészítve.

Vaya Con Dios - Comme On Est Venu




Hobo Blues Band - Tábortűz mellett   2CD
A Hobo Blues Band egyik legsikeresebb hanganyaga, a "Tábortűz mellett" most újra megvásárolható dupla CD-n. AZ 1990-es kiadványról hiányzó két dal, A blues nyomában és a Keljfeljancsi is megtalálható a húsz évvel ezelőtti hangfelvétel technikailag feljavított új kiadásában. Eddig csak bakelit lemezen volt elérhető ez a 14 dal, hiszen a hiányzó két dal, a zenekar következő albumára, a Kocsmaoperára került rá. Most első alkalommal, a május 26-án megjelenő Tábortűz mellett című dulpa CD-n felcsendül az összes régi kedvenc és a magyar rocktörténelem legnagyobb slágerei.

Rebecca - A Manderley ház asszonya
Az Operett Színház jelenlegi legnépszerűbb musicaljének, a Rebecca-nak a zenéje jelenik meg május 25-én. A rendkívüli népszerűségnek örvendő Elisabeth és Mozart szerzői, Michael Kunze és Lévay Szilveszter alkották meg a március 18. óta hatalmas sikerrel futó musicalt. A dalok magyar szövegeit pedig Müller Péter Sziáminak köszönhetjük. A darab főszerepeiben és a CD-n is a népszerű Szinetár Dóra - Bereczki Zoltán házaspárt hallhatjuk.

Filmzene - Sex and the City 2
2010. május 24-én jelenik meg a Sex and the City 2 Original Motion Picture Soundtrack című kiadvány a Sony Music gondozásában, míg a New Line Cinema "Szex és New York 2" című filmje 2010. május 27-től látható a hazai mozikban. Az első "Szex és New York" film zenéjének sikerei után - mely az amerikai Billboard filmzenei listán #1, míg a Top 200-as album listán #2 helyen debütált -, ismét izgalmas, platinalemezes előadókkal találkozhatunk az új, 18 számot tartalmazó korongon.

Stone Temple Pilots
Az amerikai rock/grunge zenekar 1992-ben jelentette meg a hatalmas áttörést jelentő bemutatkozó albumát Core címmel. A következő években képtelenek voltak hibázni, így a Purple és a Tiny Music..., a No.4. és a Shangri-La Dee Da is óriási sikereket hozott a banda számára. Közel 40 millió eladott albummal büszkél- kedhettek, majd 2001 után pihenőre küldték a csapatot. Az énekes Scott Weiland Slash oldalán tűnt fel a Velvet Revolver-ben, azonban idén az eredeti felállás egy vadonatúj dalokat tartalmazó koronggal ajándékozza meg a rajongókat. A szimplán a zenekar nevét viselő korong ismét kirobbanó formában mutatja a srácokat, az erőtől duzzadó, dallamos rock dalok senkinek sem fognak csalódást okozni.

The Dead Weather - Sea of Cowards
A Jack White (White Stripes) által vezetett rock banda 2009-ben jelentette meg debütáló albumát Horehound címmel. A zajos, koszos rockzenét játszó brigád anyaga rögtön az amerikai Billboard album eladási lista 6. helyén nyitott, így a folytatás sem volt kétséges. Az izgalmas zenei utazásra invitáló második album Sea of Cowards címmel május 21-én kerül a boltok polcaira, és aki egy kicsit is szereti a merész, szokatlan zenei elemeket tartalmazó, jellegzetes Jack White dallamokkal kísért rock-ot, az egy pillanatig se gondolkodjon az album megvásárlásán.

Filmzene - Mindörökké Shrek
Új Shrek film és album érkezik. A mókás ogre története folytatódik, és a szórakoztató sztori mellé megint csak remek filmzene társul. A 19 dalt tartalmazó 'Shrek Forever After' címu album május 17-én jelenik meg, négy nappal a film amerikai premierje előtt. A lemezen többek közt olyan neves előadók szerepelnek, mint a Beastie Boys, a Scissor Sisters, a Weezer, Lionel Richie, sőt még Antonio Banderas is dalra fakad. Bónuszként a számok közt a film karakterei is megszólalnak.

Bon-bon - Mindig úton
15 éve alakult meg Magyarország egyik legismertebb zenekara, akik számtalan slágerrel a hátuk mögött most újra itt vannak! A Bon-Bon tagjai, Szolnoki Péter és Török Tamás ismét egy bulizós, fülbemászó lemezzel jelentkeznek, a "Mindig úton" pörgős dalai között ugyanolyan slágergyanús szerzeményeket találunk, mint azt korábban megszokhattuk a párostól. Természetesen a Bon-Bon nem ragad le a múltnál, ami észrevehető a dalaikon is, új szerzeményeik kellemes meglepetéssel szolgálhatnak mindenki számára, "Legyen a mi napunk" című számuk pedig már most kedvelt darabja több hazai radió kínálatának, és koncertjeiken is töretlen érdeklődés tapasztalható.

Szűcs Kinga - Jó kis kor
Számtalan musical lemez jelenik meg napjainkban, így egy ifjú énekesnőnek nincs könnyű dolga a jelenlegi túlkínálatban, hogy meggyőzze a kétkedőket arról, hogy nem csak a műfaj jelenlegi másodvirágzása miatt jelenteti meg debütáló nagylemezét. Szűcs Kinga arra született, hogy estéről estére elkápráztassa tehetségével a nagyérdeműt. Tudatosan készült erre a pályára, már 12 éves korában színpadi rutinnal rendelkezett. Színészi képesítését 1999-ben, Gór Nagy Mária Színitanodájában szerezte és első komolyabb szerepét - a Liliom Marikáját - még a tanodás évek alatt játszotta a Fiatalok Színházában.

AC/DC - Iron Man 2




Tony Braxton - Pulse
Az öt Grammy-díjas amerikai r'n'b énekesnőnek olyan slágereket köszönhet a modern popzene, mint a "Breath Again", az "Un-Break My Heart" vagy a "You're Makin' Me High".
Toni Braxton öt év szünet után május 7-én vadonatúj albummal jelentkezik, a "Pulse"-on pedig ismét olyan slágeres, r'n'b alapú dalokat hallhatunk, melyek anno a csúcsra repítették a fiatal sztárt.

Idiotside - 21
Az IdiotSide 2004-ben alakult Szerencs városában igazi gimnáziumi zenekarként. A csapat kezdeti, nyíltan felvállalt zenei stílusa a gördeszkás punk/rock volt, melyből mind a mai napig felfedezhetünk hatásokat zenéjükben. A következő éveket a próbaterem mélyén töltötték a srácok csiszolva hangszeres tudásukat és vártak a nagy lehetőségre, hogy végre a nagyközönségnek is bemutathassák dalaikat.

Lady Gaga - The Remix
Just Dance - Richard Vission Remix; Pokerface - LLG vs GLG Radio Mix Remix; Love Game - Chew Fu Remix feat Marilyn Manson; Eh Eh (Nothing Else I Can Say) - Frankmuzik remix; Paparazzi - Stuart Price remix; Boys Boys Boys - Manhattan Clique; The Fame - Glam As You Remix; Bad Romance - Starsmith remix; Telephone feat. Beyoncé - Passion Pit remix; Alejandro - Sound Of Arrows remix; Dance In The Dark - Monarchy remix, Just Dance - Deewaan Remix; Love Game - Robot To Mars remix; Eh Eh (Nothing Else I Can Say) - Pet Shop Boys remix; Pokerface - Live From The Cherrytree House; Bad Romance - Grum Remi; Telephone feat, Beyoncé - Alphabeat Remix

Deftones - Diamond Eyes
2006-óta nem jelentkezett vadonatúj stúdió albummal a modern metal egyik jeles képviselője, a Deftones. Ugyan korábban már elkezdtek új anyagon dolgozni, de a basszusgitáros (Chi Cheng) autóbalesete miatt abbahagyni kényszerültek a munkálatokat. Sajnos a srác még mindig nem épült fel, ezért az új korongon a korábbi Quicksand basszer, Sergio Vega segíti ki a bandát.

Jason Derülo
Az énekes, dalszerző, táncos és színész Jason Derülo a polihisztor művészeknek egy olyan új alfajához tartozik, amely a kreativitásban nem ismer határokat. Debütáló kislemeze, a Watcha Say gyorsan felmászott a Billboard Hot 100 és számos r'n'b és pop lista élére, valamint a Billboard Pop slágerlistájának az első helyét is birtokolta négy héten át, ezzel Derülo egyike lett annak a két 2009-ben felfedezett új művésznek, aki debütáló kislemezével az első helyet birtokolta mind a három formátummal. Derülo új dala, az In My Head pedig még gyorsabban kúszik felfelé a rádiókban, mint ahogy azt elődje tette.

Filmzene - Remember me
Május 6-án kerül a hazai mozivásznakra az "Emlékezz rám" című amerikai film, melynek a Twilight gigasztárja, Robert Pattinson a főszereplője. A romantikus dráma hazai sikere szinte borítékolható, hiszen az elmúlt években egy ifjú filmsztár sem váltott ki ekkora rajongást a tinik körében, mint Robert.

Goldfrapp - Head First
A Goldfrapp eddigi legerőteljesebb alkotása, sokan így jellemzik a Head First című vadiúj albumot. Optimizmus, eufória, fantázia és románc áradása, életigenlő szövegek.

Maszkura és a tücsökraj - Kérlek, így szeress!
A zenekar ismét temérdek stílust vonultat fel a kőkemény funk-tól az R&B-n keresztül a latinon és a lounge swing-en át egészen a csárdásig. Virtuóz hangszeres szólók, szikla-szilárd ritmusszekció és 100% élő zene az album első dalától az utolsóig.

Alma Együttes - Bartos Erika - Balaton
Április 26-án jelenik meg napjaink egyik legnépszerűbb mesekönyv írójának Bartos Erikának és az évek óta a gyerekzenekarok élbolyába tartozó Alma Együttesnek közös kiadványa. Az exkluzív megjelenésű, CD-t tartalmazó bájos mesekönyv Kurutty a kisbéka, Balaton körüli kalandos utazásáról szól, ám Bartos Erika ezúttal nem a tőle megszokott módon rajzaival, hanem gyurmaképeivel illusztrálta azt! A mese a 13 vadonatúj Alma dallal kiegészülve nyújt tökéletes szórakozást, hiszen a valódi Alma hangzásvilággal Bartos Erika versei kerültek megzenésítésre. A gyerekek kedvencei egy kiadványon!

Slash
A várakozásnak vége! Április 9-én végre a boltokba kerül az ex-Guns'n'Roses/Velvet Revolver gitáros ikon első szólólemeze. A dalokat Slash írta és olyan előadókat kért fel a dalok feléneklésére, akik láttán/hallatán minden rock rajongó kényelmesen hátradőlhet.
Az év egyik legfontosabb kiadványa, szupersztárok közreműködésével.

Bleeding Through
A hardcore/metal szintér egyik legjelentősebb bandája eddig közel 300.000 darab lemezt adott el pályafutása során. Pusztító tempók, himnikus refrének jellemzik a srácokat, egyedi hangzásukhoz pedig egy csodaszép billentyűslány, Marta is nagymértékben hozzájárul.

Coheed and Cambria - Year Of The Black Rainbow
Április 9-én ötödik albumával jelentkezik a New York-i progresszív rock zenekar, a Coheed and Cambria. A jelenkori prog. csapatok elit ligájába tartozó brigád, Claudio Sanchez énekes/gitáros vezetésével ezen a komplex, de dallamos anyagon visszakanyarodnak a korai munkáikhoz. A Year Of The Black Rainbow-n hallhatjuk először az ex-Dillinger Escape Plan dobos, Chris Pennie fantasztikus játékát. Igényes zene, az igényes zenék kedvelőinek.

Jeff Beck - Emotion & Commotion
A világhírű gitáros hét év elteltével április 9-én ismét vadonatúj stúdió albummal jelentkezik. A 12 dalt tartalmazó korongon két nóta a Grammy-díj győztes Joss Stone közreműködésével készült.

Tabáni István - Ments meg!
A Csillag születik tehetségkutató televíziós műsorban elsöprő sikert arató Tabáni István Ments meg! című albuma 2010. március 26-án kerül a boltokba. Az albumot igen nagy várakozás előzi meg, hiszen az egyik napilappal megvásárolható maxi CD-ből közel 30.000 darab kelt el! A Ments meg! című albumon Máté Péter, Demjén Ferenc és Presser Gábor szerzeményei mellett természetesen István saját, címadó dala, a Ments meg! című dal is megtalálható!

Madonna - Sticky & Sweet Tour
Március 26-án megjelenik Madonna 2009-es "Sticky & Sweet Tour" c. világkörüli turnéjának koncertfelvétele CD+Blu Ray és CD+DVD formátumban.

NOX - Best of 2002 - 2009
Százszor ölelj még, Forogj világ, Csak játssz!, Szeretem, Hiszed-e még... Csak néhány cím a március 19-én megjeleno NOX: Best of címu albumról. A lemez valóban a "legjobbakat" tartalmazza, hiszen a 6 stúdióalbummal és rengeteg elismero díjjal rendelkezo formáció rajongói, internetes fórumon szavazhattak kedvenc dalaikra, melynek alapján készült a lemez tracklistája. A Nox - Best of kihagyhatatlan album lesz az együttes rajongói számára!

Filmzene - Alice In Wonderland
A filmzenét a négyszeres Oscar-díjra, valamint tízszeres Grammy-díjra jelölt Danny Elfman jegyzi, aki már olyan nagysikerű filmek zenéjének szerzője, mint a 'The Nightmare Before Christmas', 'Beetlejuice', 'Batman', 'Spider-Man', 'Edward Scissorhands', 'Men in Black' és még sorolhatnánk. Elfman - ki már régóta együttműködik Tim Burton-nel - zenéjében kifogástalanul valósítja meg a történet varázslatos, szeszélyes, realitáson túli világát. Elfman filmzenéjének megjelenése világszerte egybeesik a film premierjeivel.

Almost Alice válogatáslemez
Az Alice In Wonderland másik zenés kiadványa Danny Elfman eredeti filmzenéjét tartalmazó lemezének "testvér-albuma" lesz, melyen napjaink meghatározó modern rock és alternatív előadói hallhatóak majd. Az album az Almost Alice címet kapta, s a rajta hallható zenészeket nemcsak Tim Burton világa, de a közel 150 éves történet kulturális ereje inspirálta arra, hogy ezt a korongot elkészítse. Az Almost Alice-n többek között Avril Lavigne, Owl City, 3OH!3., Robert Smith (The Cure), Tokio Hotel és Franz Ferdinand szerepelnek, saját maguk írt dalokkal. A fantasztikusan összeválogatott előadók mellett a kellemesen szürreális lemez egyik különlegessége a lemezen Robert Smith, a Cure énekese által előadott 'Very Good Advice' című dal, mely az eredeti 1951-es filmről az egyetlen újrafeldolgozott szám

Gorillaz - Plastic Beach
Öt évvel a Demon Days megjelenése után, Murdoc Niccals és társai új lemezzel térnek vissza. A csapat rezidenciája az album stúdiófelvételei alatt egy a Csendes-Óceán déli részén található titkos kis sziget volt, amely a világ szinte legelhagyottabb és bármely kontinestől legtávolabb eső pontja. A világ legnagyobb "animációs zenekara", a Gorillaz 1998-ban alakult, azóta a Gorillaz (2000) és a Demon Days (2005) című lemezeikből több, mint 12 millió példányt adtak el. Számaik több tucat országban kerültek a toplisták élére, továbbá több Grammy-, Novello-, VMA-, valamint EMA- díjat is magukénak tudhatnak.

Filmzene - StarStruck
Vajon mi történik akkor, amikor egy teljesen hétköznapi fiatal lány, Jessica és Hollywood legnagyobb tini popsztárja, Christopher találkozik? ...hát Los Angelesben kötnek ki, s egy nem mindennapi közös kalandban vesznek részt, melynek végén egymásba szeretnek. Elég szorossá vált-e a kapcsolatuk ahhoz, hogy miután Jessica hazatér megszokott életviteléhez, Christopher kitartson mellette? A Disney legújabb sikervárományos tinifilmjének nem csak története, hanem zenéje is telitalálat a tizenéves korosztály számára!

Palya Bea - Én leszek a játékszered
Palya Bea sokoldalú, csodálatos előadóművész. Az "Adieu Les Complexes" és az "Egyszálének" többszörös platinalemezes CD-k után most egy új, igazán különleges albummal ajándékozza meg közönségét. "A régi idők dalainak ötlete a tavalyi táncdalfesztivál-koncerteken jött elő bennem. Énekeltem a dalok első sorait taxiban, barátoknak, családi összejöveteleken, és mindenki azonnal továbbénekelte, a szüleimet különösen szép volt látni, amint felvillantak egy-egy dal hallatán. A nosztalgikus retró-hangulat átérzése közben azt is láttam, hogy ez a dalkincs városi népzene: közösen énekelhető, ismert dalok, mégis mindenki a maga történetét hallja bele. Én is gátlástalanul kísérleteztem hát, játszadoztam a dalokkal, megnéztem, hogyan is vonatkoznak rám, hogyan tudom megtölteni őket én tartalommal. Ebben Gryllus Samu zeneszerző volt társam."

Oláh Ibolya - El merem mondani
"Ez a lemez áll a legközelebb a szívemhez az eddigiek közül. A dalok mindegyike a gondolataimat tükrözi, a szövegek megírásában én is részt vettem. Végre olyan lemezt alkothattam, ahol minden egyes szám rólam szól, olyanok ezek a dalok, mintha a saját gyerekeim lennének. Kicsit olyan érzés, mintha lemeztelenednék a világ előtt, hiszen aki meghallgatja ezeket a dalokat, az megismerheti, hogy milyen is vagyok valójában. Ezért gondoltuk úgy, hogy a legjobban egy művészi fotósorozat tudná kifejezni az album hangulatvilágát, ahol megmutatom magam a világnak- kívülről és belülről egyaránt."
Az oldalon szereplő ajánlatok a Media Markt-áruházlánc kínálatára vonatkoznak. A legnagyobb igyekezetünk és odafigyelésünk ellenére is előfordulhat azonban, hogy bizonyos termékek nem vagy átmenetileg nem kaphatók meg egyes áruházainkban, ezért kérjük, hogy az egyes áruházak árukészletéről személyesen győződjön meg. Az elütésekből adódó hibákért nem vállalunk felelősséget. Egyes termékeinket szimbolikus fotóval ábrázoltuk.